vasárnap, március 26, 2006

Derűre, ború

A szezon első mérkőzésén Pomáz ellen játszottunk, idegenben. A pályán még látszottak a hosszú tél nyomai. Az oldalvonal mellett nyomokban még havat lehetett találni. Az időjárás kedvezőnek mondható, első ránézésre +10-12 Celsius fok lehetett. A csapat létszáma a kezdés előtt 17 fő volt , ez 6 cserét tett lehetővé. Emiatt, valamint az öltöző liliputi méreteiből adódóan a cserék kívül várták meg míg nekik is lehetővé vált az öltöző használata.
A kezdőcsapat a következőképpen állt fel : Riki – Bálint, Faragó, Csücsi, Borda – Atek, Moli, Golyó, Dani – Roland, Bence. Cserék: Béla, Zsolt, Paci, Lóri, BMW.
Sajnos Raul a mérkőzés kezdetéig nem tudta elintézni a sportorvosit, emiatt nem állt a csapat rendelkezésére (Bár nagy szükségünk lett volna rá).
A meccs egy perces gyász szünettel indult, egy helyi képviselő halála miatt. Ezt követően már minden a megszokott sorrendben zajlott . Előbb a vendég, majd pedig a hazai csapat köszöntötte a kilátogató szurkolókat. A kezdő sípszó után fokozatosan gyorsult a mérkőzés tempója. Már az első perctől a vendégcsapat akarata érvényesült. Ám a félidő derekán a hazai csapat szemfüles és okos megmozdulás révén szerzett vezetést (1-0). A vezető gólt egy szabadrúgást követő fejeléssel érték el/kb.1,5 m/. Erre a találatra a középkezdés után válaszolt a vendég együttes (1-1). A gól Molnár Máté nevéhez fűződik, aki egy szóló után a kapus mellett ballal a rövid alsóba helyezte a labdát.
Majd következett a szünet.
A fordulást követően a csapatok az első félidő harcosságával folytatták a játékot. Tíz perc játék után az ellenfél kapuja előtt ismét Molnár Máté révén szerzett vezetést a Dunakanyar ifi csapata (1-2). A hátralévő időben folyamatosan cserélt mind a két csapat. Nálunk Bálint helyett BMW, míg Atek helyett Lóri állt be. Balszerencsénkre a pomázi alakulat előbb egyenlített (2-2). Két cserével még frissítettük a csapatot, Roland helyett Zsolt, Dani helyett Béla. Ez azonban mit sem segített , így a vezetést is megszerezte a hazai gárda (3-2). A hátra- lévő időben már nem tudtunk válaszolni a hirtelen jött gólokra.
Így maradt a végeredmény Pomáz – Dunakanyar 3-2.

A mérkőzést Csutak a következőképpen értékelte: - Nyert meccset vesztettünk el.

BMW

szombat, március 25, 2006

Szezon nyitány Pomázon

A bajnokság első mérkőzése Pomázon kerül megrendezésre. Emlékeztetőül: Az ősszel ellenfelünk ellen már diadalmaskodtunk (4-3). Ez alkalommal is hasonlóra készülünk.
A csapattagoknak 12 órára kell megérkezni a pomázi pályához. A mérkőzés 13 órakor kezdődik.

Hajrá Dunakanyar !
UI.: A mérkőzés befejezést követő órában fotoriporttal és szöveges beszámolóval várunk minden kedves netezőt!