kedd, május 30, 2006

Új hullám

Múlt hét szombaton idegenben léptünk pályára Solymár ellen. Akik figyelemmel követték a csapat tavalyi szereplését, azok tudják az egyik legnagyobb ellenfelünkkel szemben játszottunk. Erre melegített a csapat már pénteken is amikor Dunabogdánynak rúgott 9 gólt. A Solymárra utazó keretben voltak hiányzók, Faragó és Maróti Peti, ám még így nélkülük sem volt gyenge a csapat. Mint ahogy ezt a későbbi eredmény is mutatta. A csapat igazán kitett magáért. Mindenki megmutatta, mit is tud valójában.
Akkor lássuk a kezdőcsapatot: Riki – BMW, Bálint, Csabi, Paci – Tolonics, Levi, Béla, Dani – Atek, Moli
Cserék: Zsolt, Sandris
A mérkőzés alig néhány perce kezdődött, amikor a játékvezető a sípjába fújt és a 11-es pontra mutatott. Oka: Tolonicsot lerántották a 16-oson belül. A megítélt bűntetőt Levente értékesítette (0-1). Ám örömünk még korainak bizonyult, hiszen ellenfelünk hamar talált egy gólt (1-1). Nem sokáig maradt ez a rész eredmény. Öt perccel később, Béla szemfüles emelése révén már vezettünk (1-2). Alig, hogy a bíró rögzítette egy gólos vezetésünket, újra a zsebéhez nyúlt, hogy újabb találatot jegyezzen be notszébe. A gólszerző ismét Béla, ezúttal a 16-oson belülről lőtte (1-3). A félidő végéig még egy találatot értünk el, így 1-4-es rész eredménnyel vonultunk pihenőre.
Következett a szünet, ami alatt nem történt csere. Illetve mégis, Tolonics lecserélte az addigra használhatatlan cipőjét egy újra.
Megkezdődött a második játékrész. Amit ott folytattunk, ahol az előzőt abbahagytuk. Bár az első néhány percben főleg a hazai csapat játéka dominált. Ekkor ugyanis tíz emberrel játszottunk, Tolo cipő visszaváltása okán. Ám, még mielőtt a solymáriak nagyon beleélték volna magukat a mezőnyfölényükbe, Levi rúgott egy gólt (1-5). Újabb támadás, újabb gól ezúttal is Béla (1-6). Majd egy mutatós támadás végén Atek szerzett még egy találatot, ezzel már 1-7 és még mindig van 10 perc. A hátralévő időben cseréltünk. A reklamálásért sárgalappal büntetett Levi helyére Sandris állt be, a végig remeklő Béla posztján Zsolt folytatta a játékot. A cseréket követően újfent gólt szerzett a csapat, aki lőtte a frissen beállt Sandris (1-8). Az eredmény a hátra lévő percekben nem változott, - ugyan lehetőség volt rá – így maradt az 1-8-as Dunakanyar győzelem.
Solymár – Dunakanyar
1-8

BMW

hétfő, május 29, 2006

Győzelem Solymár ellen

Szombaton 8-1 -re fölül múltuk Solymár együttesét.
Köszönjük a bíztatást!

Újra itthon

Átléptük a határt, még néhány óra és megérkezünk.

Elindultak

Ma reggel utnak indult a csapattal a busz.

Salzburgban a csapat

Szerencsésen megérkezett a csapat.

A tornán sikeres szereplést kívánunk!

Hajrá Dunakanyar!

A határon vagyunk

Megérkezett a csapatot szállító busz a határhoz.
További jó utat kívánunk!
Hajrá Dunakanyar!

szombat, május 27, 2006

Tisztelt Szülök!

Tájékoztatjuk önöket a
Dunakanyar-Leányfalu Sportegyesület
2006 évi
Pünkösdi „Salzburg”-i futballtorna tudnivalóiról:

Gyülekező: 2006. június 2. (Péntek) reggel 5 óra
Leányfalu, MOL benzinkút
Indulás: reggel 6 óra

Hazaérkezés: 2006. június 5.(Hétfő) kb. 19 óra
Leányfalu, MOL benzinkút

Szükséges: ÚTLEVÉL, SPORTFELSZERELÉS!

Gumimatrac, hálózsák, takaró, tisztasági csomag (fogkefe, fogkrém, szappan, törölköző, WC papír, zsebkendő, stb.). Szükség szerint egyéni egészségügyi felszerelés (úti gyógyszerek, allergiaellenes szerek, esetleg kisebb sportsérülések kezelésére alkalmas egyén szerek, krémek, tapasz, stb.). Alsó/felső váltóruha, esőköpeny stb.

Az utazáskor és a torna idején valamennyi játékosnak az egyesületi melegítőben kötelező megjelenni!

Az utazás megfelelő színvonalú távolsági autóbuszokkal történik! Úti és balesetbiztosítást valamennyi résztvevő egyénileg köt! A BIZTOSITÁS MINDENKINEK KÖTELEZŐ!
Az úti csomagokat két részletre kérjük megosztani: a kisebbikbe a napi szükségletű cikkeket (iratok, élelmiszer, fotocikkek, költőpénz stb.), míg a nagyobbikba a többi eszközt pakolják be. Ez utóbbi- mivel az autóbusz aljában lesz elhelyezve – célszerű, ha tégla alakú (bőrönd), vagy gyűrhető sporttáska! / Mindkettőben legyen tartalék, vízhatlan cím is!/
Az indulás napjára útravalót (étel, ital) mindenki bőségesen hozzon magával, mivel az élelmiszer odakint nagyon drága. Tapasztalatunk szerint a reggeli és a vacsora bőséges; a mérkőzések szünetében a pályán van lehetőség ebédelni, amely 5-6 euró költséget jelent!

Hasznos lehet: kis pénztárca, nyakba akasztható pénztárca!

Az „úti-érzékenységben” szenvedőknek számára javasoljuk: az elindulás napján még otthon reggelizzenek és a szükséges gyógyszert már akkor vegyék be!

További információkért keressék Batári Csabát: 06-30-22-11-483

(Tartalék elérhetőség a torna idején: Szijj László: 06-20-99-99-215 vagy 06-30-45-93-306)

péntek, május 26, 2006

Pénteki győzelem

Csapatunk sikerrel lépett át Dunabogdány válogatottján.
A végeredmény 9-0 a hazai együttes javára.
Ezutón is gratulálunk a gólszerzőknek és köszönjük a lelkes biztatást.

csütörtök, május 25, 2006

Pénteken mérkőzés

Csapatunk hazai pályán (Tahitótfalu) Dunabogdány alakulatával méri össze az erejét.
A meccs Pénteken (Május 26.) 17.00 órakor kezdődik.
A játékosok legkésőbb a 15.30-kor (Szentendréről) induló Váci révi - busszal érkezzenek a pályára .
Minden kedves érdeklőnek javasoljuk a hasonlóan Szentendréről 16.30-kor induló szintén Váci révi járatot.

Hajrá Dunakanyar!

Összeomlás

A múlt hétvégén Göd ellen, hazai pályán játszottunk. A minket még mindig fűtött a bizonyítási vágy, az ikladon ellenszenvedett vereség miatt. Csapatunkat ezúttal is kisegítette a fiatalság. Ennek köszönhetően cserelehetőségünk is akadt bőven. Akkor lássuk milyen összeállításban vonultunk ki a pályára.
A kezdő: Kondor – BMW, Csücsök, Kőbányai Levi, Janó – Kerekes Levi, Golyó, Monyok, Dani – Raul, Roland -.
Cserék: Faragó, Lóri, Norbi, Tolonics
A mérkőzést indító sípszó után óriási erővel feszült egymásnak a két együttes. No, de tudjuk nagy erőlködésnek, nyögés a vége. Így is volt. A vendég gárda, les gyanús helyzetben megszerezte vezető találatát (0-1). Ezután mi sorra teremtettünk lehetőségeket a gólszerzésre, de kapuba találni egyikből sem sikerült. Ellenfelünknek azonban minden összejött. Hiszen, még egy távoli próbálkozásukból is gól született (0-2). Közeledtünk a félidővégéhez. Már alig egy perc volt hátra, amikor egy hazagurításnál a kapusunk felszabadítás helyett, a középen érkező csatárhoz passzolt. Aki az elugró kapus helyére gurította a labdát.
Következett a szünet, legfontosabb eseménye a kapus csere. Kondor helyére Lóri állt be.
A játékképe mit sem változott. Mi kitartóan támadtunk. –Óriási helyzetek, amiket már mindenki gólnak látott, aztán mégse. Egyik ilyen támadásnál például Roland vezette egy az egyben a kapusra a labdát. A játékvezetőn és asszisztensén kívül azonban mindenki lest kiáltott, támadónk így a kapusba rúgta a játékszert. – Az vendég csapat rúgta a gólokat, mert sajnos ami nálunk kimaradt azt ők berúgták. Az eredmény előbb 0-4, 0-5 majd pedig kialakult 0-6-os végeredmény.
Dunakanyar- Göd
0-6
BMW

A berni "csoda" emlékére

A múlt hétvégén Iklad ellen, idegenben léptünk pályára. A csapat létszámával most is akadtak gondok, de ahol a szükség ott a segítség! A serdülő játékosai pedig kisegítették a csapatot. Köszönjük! Néhány meghatározó egyéniség ez alkalommal hiányzott a keretből. Ezek után a kezdő a következő képpen nézett ki: Lóri – Csabi, Faragó, BMW, Janó – Atek. Zsolt, Raul, Dani – Roland, Szedla. Cserék: Paci, Maróti, Kondor, Béla.
A kezdősípszó előtt a résztvevő csapatok köszöntötték a kilátogató szurkolókat és üdvözölték egymást. – A játékvezető, mintha már ekkor tudta volna a végeredményt, mert gratulált a hazai csapatnak. – A kezdés pillanatától kezdve a mi akaratunk érvényesült. A látottak alapján ez nem is volt meglepő. Az már annál inkább, hogy a vezető találatot az ikladi csapat érte el (1-0). Nem is késlekedtünk a válasszal, Szedla révén egyenlítettünk (1-1). Ez az eredmény a félidő végére megint az ellenfél javára alakult kedvezően (2-1).
Következett a szünet, amikor is egy cserét alkalmaztunk, amiből kettő lett; a megsérült Zsolt helyére Ádám állt be. Ő Lórit váltotta a kapuban, így ő a mezőnyben jeleskedhetett tovább.
A második játékrészben nagyot fordult a világ. Rövid időn belül sikerült előbb kiegyenlíteni (2-2), majd pedig a vezetést is megszerezni (2-3). Mindkét alaklommal Szedla révén a csapattal együtt működve. Majd következett a mérkőzés első, de nem utolsó furcsa döntése. Előbb egy vitatható bűntető, amit az ellenfél csak a szerencsének köszönhetően tudott értékesíteni (3-3). Nem sokkal ezután újra bűntetőt fújt a bírói síp, egy kiállítással megfejelve a dolgot. Így 10 emberre fogyatkoztunk és egy gólos hátrányba kerültünk (4-3), csak hamar kettő lett (5-3). De a csapat nem adta fel! Megmutattuk, hogy tíz emberrel is veszélyesek vagyunk. Újra kiegyenlítettünk (5-5). Ám a hátra lévő időben nem csak a szerencse, hanem a bíró sem fogta pártunkat! Ennek tudatában a végeredmény nem meglepő, 7-5 a hazai csapat javára.
Az idősebbek azt mondják hasonló bírói teljesítményt legutóbb az 54-es’ berni világbajnoki döntőn, láttak Akkor, ott, egy világbajnoki címtől fosztotta meg a csapatot a „csoda”. Most ezt csak 3 pont bánja.

Iklad - Dunakanyar
7-5
BMW

hétfő, május 22, 2006

A hihetetlen csapat!

A múlt hétvégén Pilisszentiván ellen idegenben léptünk pályára. A csapat folytatni akarta a korábbi sikersorozatot, amit elkezdett, és ellenfelünkkel szemben is törleszteni akartunk. Még biztosan emlékeztek az őszi 2-1 –es hazai vereségre. Úgy tűnt, most minden összejött. Bár még mindig a létszámmal voltak a legnagyobb problémáink, cserénk is csak egy volt.
A kezdőcsapat a következőképpen vonult ki a mérkőzésre: Lóri -BMW, Faragó, Levi, Paci- Norbi, Raul, Béla, Dani- Roland, Maróti Csere: Janó
A kezdősípszó elhangzása után hatalmas elszántsággal estek egymásnak a csapatok. Mindkét csapat sorra alakított ki helyzeteket. Ám gólt csak a hazai együttesnek sikerült elérnie. Előbb egy majd kettő és csakhamar három nulla villogott az eredményjelzőn. A félidő hátra lévő részében a védekezésre koncentráltunk. Ennek meg is volt az eredménye, nem kaptunk több gólt.
Következett a szünet. Egyetlen cserénket ekkor használtuk ki. Janó Paci helyére állt be.
A második játék részben nagyot fordult a csapattal a világ. Úgy tűnt mintha nem is mi játszottunk volna az első félidőben. A csapat egy emberként küzdött, még a hátvédeink is támadtak. Az eredmény hamar meglátszott. Maróti Petit egy szóló végén csak szabálytalanul tudták megállítani, a 16-oson belül. A bíró rögtön bűntetőt ítélt, amit a sértett maga hajtott végre. Sajnos Peti rúgása után a labda a felsőlécet érintve hagyta el a játékteret.. Maradt a 3-0. Roland viszont nem hibázott a döntő pillanatban kétszer is jó helyre, a kapuba rúgta a labdát. Egy alkalommal azonban, a bíró les miatt érvénytelenítette a találatát. Rövid időn belül nagyot változott az eredmény, 3-2. Az utolsó pillanatban is meg volt a lehetőség, a gólszerzésre. Azonban nem sikerült elérni a döntetlent, jelentő találatot, maradt a végeredmény:

Pilissszentiván - Dunakanyar
3-2
BMW

Sikeresen összejött a csapat!

Sikeresen összejött a csapat!

A hétvégén – mint kiderült – Kartal ellen játszottunk. A meccsen egy játékos kivételével szinte csak ifisták alkották a csapatot. A kezdő tizenegy következőképpen állt fel: Lóri – Bálint, Tolonics, Faragó, Paci- Atek, Raul, Levi, Dani – Roland, Maróti.
Cserék: Béla, Norbi, Zsolt
A meccs az első perctől kezdve jól alakult. A csapattagjai szinte minden poszton tökéletesen teljesítettek. A védelemben voltak kisebb megingások, ebből akadtak is gondjaink, de szerencsére Lóri mindig a helyén volt és hárított. A meccs legelejétől fogva jobbnál-jobb helyzeteket alakítottunk ki. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen Maróti Peti a huszadik perc környékén megszerezte csapatunknak a vezetést (0-1).
A harc a pontokért tovább folytatódott. Az ellenfél játékosai óriási vehemenciával, s olykor a szabályokat felrúgva küzdöttek ellenünk. Mindenfajta védekezésük ellenére, még a félidő vége előtt Raul növelte előnyünket (0-2).
Következett a szünet, ez alatt csere nem történt a csapatban. A félidőben az ellenfél azzal biztatta magát, hogy az előző (őszi) meccsen is ugyanilyen nyert helyzetből veszítettünk. Ez alakommal viszont nem így történt.
A második félidőt ugyanolyan heves támadásokkal folytattuk, mint ahogy az elsőt abbahagytuk. A 65-dik perc tájékán Raul megszerezte önmaga második, csapatunk harmadik gólját ezzel 0-3-ra módosította az állást. Ekkor már mindenki tisztában volt vele, hogy most nem fog megismétlődni az őszi balszerencsés eredményfordítás. Eddigi sikereinken felbuzdulva tovább támadtunk és csakhamar sikerült Roland révén az állást 0-4-re kerekíteni.
Ezután taktikai cserék következtek. Előbb Faragó helyére Norbi, majd Tolonics és Balázs Dani posztjára Zsolt és Béla állt be.
Sajnos azonban most is, mint korábban már oly sokszor abba a hibába estünk, hogy túl hamar éreztük meg a győzelem édes ízét. azonban ellenfelünk-nek ismét sikerült ezt megkeserítenie.
Már negyed óra sem volt hátra, amikor Kartal válogatottja feltámadt és elkezdte ontani a gólokat. Mire észbe kaptunk az állás már 2-4 volt. A 87. perc tájékán egy szabadrúgást követően, még egy találatot ért el a hazai együttes, ám a bíró ezt les miatt érvény-telenítette.
Az utolsó 3 percet már kibírtuk kapott gól nélkül és így sikerült elhozni a 3 pontot.


Kartal - Dunakanyar
2-4