szombat, április 26, 2008

Megtört a jég és a 3 pont is meg van. Tahitótfalu - Fót 3-0 (3-0)

Az őszi szezon egyetlen vereségét Fót-tól szenvedtük el, most eljött a revans ideje. Az előjek nem voltak éppen valami biztatóak, mert mát lassan elfogyunk, bár megjegyzem két cserénk azért még így is volt.
Az első félidőt meglehetősen nagy vehemenciával kezdtünk. Hamar meg is lett az eredménye Korai gólunk megnyugtatott minket, amit Raul jegyzett (1-0). Ettől kezdve csak még nagyobb lendülettel rohamoztunk, hátul pedig tisztáztunk. Az ellenfelünk már ekkor átállt a híres rúgd előre fuss utána taktikára. Erre nekünk csak egy újabb frappáns góllal sikerült válaszolni ismét csak Raul közre működésével (2-0). Majd további labdázgattunk, míg nem végül még az első játékrész vége előtt Raul újabb zseniális megmozdulása után, berúgta a hosszúba, alakult ki a 3-0.
A pihenő után túlságosan is ráültünk az eredményre.. Ez kívülről is nagyon meglátszott, amiért egyre több kritika ért minket a kispadról, de ez sem hatott ösztönzőleg. A végére egy sérülés borzolta a kedélyeket, Aba húzódott meg.
A végeredmény Tahitótfalu – Fót 3-0.










BMW


kedd, április 15, 2008

3 pontot ért a 10 gól, Vácrátót - Tahitótfalu 0-10 (0-3)

A hétvégén a rátóti legényekkel csaptunk össze, idegenben. Mint eddig is, most is csak a három pont lehetett a cél. A csapatból ezúttal is voltak hiányzók, Aba, Robi és Janó. Azért így is boldogulnunk kellett, hiszen minden győzelem fontos, de a kötelező a legnehezebb.
A kezdéshez az alábbi csapattal álltunk fel: Riki – Ádám, BMW, Attila, Spigi – Bence, Norbi, Raul, Dani, - Rubo, Zsolti; csere: Ala. Az ellenfél már az első perctől kezdve feláált védelemmel játszott ellenünk. Talán így a legnehezebb játszani, ha mindent csak ész nélkül kivágnak a kapu előteréből. Emiatt minden egyes támadást a nulláról kellet felépíteni, ez sokáig nem sikerült. Úgy a félidő derekát megtört a jég, vagy pontosabban a hazai csapat védelme. Sorrendiség nélkül Zsolti, Norbi, Rubo talált a kapuba, a félidőben már 3-0-ra vezettünk.
A szünet után már csak a gólarány javítása volt a cél. Ennek igyekeztünk is eleget tenni, még hét gólt termeltünk. Minden gól maga volt az álom egyenként és külön-külön is megállták volna a helyüket egy gól szépség versenyen. Ám ezúttal csak a gólok mennyisége számított.
Így alakult ki a már-már fölényes végeredmény Vácrátót – Tahitótfalu 0-10 (0-3).
BMW



























szerda, április 09, 2008

Heten, mint a gonoszok Tahitótfalu - Pomáz 7-1(3-0)


Meccs előtti passzolgatás
Bemelegítés
Igazolás még a kezdés előtt.

Akkor mehet, ugye?
Szorosan az ember mögött.
Megyünk fel!
A hétvégi partjező.

Ritka pillanat Raul fejel.

Nehéz passzolni, ha köben hátulról zavarnak.
Attila indul meg.
Majd megint, csak ő fekszik a földön.
Bár vezettünk, a mester mégis gond terhelt volt.
Bence igyekszik hátra.

Lóri tartja bent a labdát.
Norbi dob egy nagyot.
Attila indit.
Aba lővése mellé ment.
Felállunk még a kirúgás előtt.

Norbi szerel(ne).
Jönne a beadás.
Minden szem a labdára szegeződik.
Egy okos passz.
Szabadrúgás és a sorfal.

Raul füz be néhány embert.
Ala inkább a levegőt találta el.
Bence lővése a kapu felé tart.
Robi keresi a társakat.
Kisebb fajta tanácstalanság.

Zsoltiból is faragtak egy darabot.
Norbi inditása.
Bence 1 az 1-ben
Négyen a kapu előtt.
A győztes csapat az öltözőben.