szerda, április 27, 2005

Szenzációs Győzelem Solymár ellen!

A mérközés kezdete előtt még semilyen jel nem utalt arra , hogy a hétvégén megszerezzük a tavaszi idény első és legnagyobb győzelmét ( amit ezen a hétvégén is folytatni kell).
Hiszen akadtak hiányzók -a teljesség igénye nélkül- Levi a csapatkapitány, Dodó , Bendi ,de nem csak hiányzók hanem hiányolt is akadt. Tolonics aki sportorvosi elkészítésének elmulasztása miat nem léphett pályára.
A mérőkésen Levi távol maradása miatt idéglenesen BMW lett az új csk. Az első félidőben a következő összeállításban léptünk pályára: Kondor- Bálint, Faragó,BMW, Paci-Sándor A., Lóri, Béla, Dani-Raul, Peti. Már ekkor is állandó nyomás alatt tartottuk az ellenfelünket, de a támadásaink sora gól nélkül fejeződött be.
A második félidőre a solymári csapat erejét felemésztette a folyamatos védekezés így kezdtek kinyílni és ehhez hozzá járult még afríssen beállt Tomi és "Bruti".A rohamok sora végre góllal fejeződött be -közben ellen félünk szerzett 1 gólt de acsapat lendületét nem törte meg- előbb peti majd Lóri talált az ellenfél hálójába.
Így a végeredmény 2-1 Leányfalu javára!!!!!!!
Csáo-Csáo BMW77!!!!!!!!!

Tisztelt Szülők!
Tájékoztatjuk Önöket a Dunakanyar -Leányfalu Sportegyesület2005 évi pünkösdi "Német" focitorna tudnivalóiról:
Gyülekező: 2005 május 13 (péntek) 05óra Leányfalu; MOL benzinkút
Indulás: 06:00
Megérkezés: Vaterstetten-be: kb: 17óra
Visszaérkezés: 2005 május 16 (hétfő) kb.20 óra!!!!!Leányfalu MOL benzinkút
Szükséges felszerelés: gumimatrac; takaró, tisztasági csomag (fogkefe, fogkrém, szappantöröl köző, WC papír, zsebkendő stb.), szükség szerint egyéni egészségügyi felszerelés (útigyógyszerek, allergiaellenes szerek, esetleg kisebb sportsérülések kezelésére alkalmas egyéniszerek, krémek, tapasz stb.), alsó/felső váltóruha, esőköpeny stb. SPORTFELSZERELÉS!Az utazáskor és a torna idején valamennyi játékosnak az egyesületi melegítőben kötelező megielenni!
Az utazás megfelelő színvonalú távolsági autóbuszokkal történik! Uti és balesetbiztosítást valamennyi résztvevőre kötünk!Az úti csomagokat két részletre kérjük megosztani: a kisebbikbe a napi szükségletű cikkeket(iratok, élelmiszer, fotócikkek, költőpénz stb.) míg a nagyobbikba a többi eszközt pakolják be. Ez utóbbi -mivel az autóbusz aljában lesz elhelyezve- célszerű, ha tégla alakú (bőrönd), vagy gyűrhető sporttáska! (Mindkettőben legyen tartalék, vízhatlan cím is!). Az indulás napjára útravalót (étel, ital) mindenki bőségesen hozzon magával, mivel az élelmiszer odakint nagyon drága. Tapasztalatunk szerint a reggeli és a vacsora bőséges; a mérkőzések szünetében a pályán van lehetőség ebédelni, amely 5-6 euró költséget jelent!
Az Unió beli tartózkodásunk feltétele az E111- dokumentum megléte(!), ezért azt az autóbuszra lépéskor kérjük felmutatni, az érvényes úti dokumentumokkal együtt! Az E111 hiánya az utazásból történő kizárást vonja maga után! Ezért kérjük a kedves szülőket,hogy az E111 dokumentumot a területileg illetékes Társadalombiztosítónál (Vác, Budapest) idejében váltsák ki!
Kérjük, hogya torna költségeivel kapcsolatos esetleges tartozásaikat legkésőbb 2005május 10-ig rendezni szíveskedjenek!
Az "útiérzékenységben" szenvedők számára javasoljuk: az elindulás napján még otthon reggelizzenek és a szükséges gyógyszert már akkor vegyék be!
További információért keressék: Batári Csabát(06-30-22-11-483) .
Lehetőség szerint már a kint tartózkodásunk idején elhelyezzük a mérkőzéseken készültképeket az egyesület honlapjára: www .dunakanyarse. blogspot.com
(Tartalék elérhetőség a torna idején: Balázs Gyula: 06-30-25-35-845)

kedd, április 26, 2005


Vidám bemelegités Posted by Hello

vasárnap, április 17, 2005

Az edzésekről mindenkinek

Változott az edzések időpontja és helye.

Így mostantól :
Kedden ként fél 5-től Leányfalun
Szerdán fél 5-től Leányfalun
Pénteken fél 5-től Leányfalun zajlik a felkészűlés.
Várunk mindenkit sok szeretettel!(Bízunk benne ,hogy jöttök is)

Ui: Jó lenne ha már mindenkinek kész lenne a sportorvosija!!!!!!!!!