szerda, március 26, 2008

Lényeg a három pont. Dunabogdány - Tahtótfalu 1-2 (0-1)


Az elmúlt héten idegenben léptünk pályára Dunabogdány ifjai ellen. A találkozó előtt már tudtuk, hogyan álltak helyt riválisaink aktuális mérkőzéseiken, tudtuk hogy az üldözők már leszakadtak, de elől az élboly változatlanul szoros, vagyis nem lehet botlani. Egyedül a győzelem az ami elfogadható eredmény.
Ennek tudatában kezdtük el a találkozót, az első perctől magunkhoz ragadtuk a játék irányítását, tehettük hiszen ellenfelünk sok fiatal játékossal volt tele tűzdelve. Ám amiről azt hittük az előnyünk lesz, majdnem az lett a vesztünk. Ebben az esetben ez annyit jelent, hogy hiába a sok helyzet, ha abból egyet sem sikerül gólra váltani. Merem állítani, hogy ha valamely sport tv felvételt készít a találkozóról, akkor nem egy és nem is két akciónk érdemelt volna komolyabb elemzést, mert annyira ki volt dolgozva. De minden alkalommal valami miatt hiányzott a gól és így majdnem gól nélküli döntetlennel vonultak a csapatok az öltözőbe. Szerencsére nem így lett. Ismét, csak egy tetszetős szélsőjátékot követően Rubo egy csoda mozdulattal pofozta a labdát a kapuba (0-1). Ennek eredményeképpen már nyugodtan mehettünk a félidei pihenőre.
A szünetben történt egy kényszerű csere Dani helyett Spigi folyatta a játékot.
A második félidőben ott folyattuk ahol abbahagytuk. Állandó offenziva a hazai kapu előtt, gól viszont egy se. Ment ez egészen addig míg nem a hazai csapat egy előre ívelt labdát be nem segített a saját kapujába (0-2). Ekkor már biztosnak tűnt, hogy meglesz a következő győzelem, ami még szebb lett volna, ha a végén nem kapunk még egy gólt (1-2).
Összességét tekintve amíg Mogyoród ellen szépen addig Dunabogdány ellen eredményesen játszottunk.
BMW


A csapat.
Melegit a csapat és...
... Kugi.

Igazoltatás itt és...
...ott is.
A hétvége bírái.
Tótfalu!!!
Kapitányi választás.


Határozott belépő Attilától.
Raul keresi a tásakat.
Aba indul előre.
Kemény fel passz, lágy lekészítés.

Kugi nyugtatja a társakat és a labdát.



Bence futja le a védőit. Próbáltak győrni no de, ilyen testi főlénnyel szemben nincs sok esély.
Na most már ideje volna berúgni.
Raul beívelése.
Ott a gól.(0-1)


Norbi hülyiti a népet.
Danit...
... és Rubot is megtalálták.
Ehhez se sok kellett volna
A lécről főlé.


Feri elküldte a srácot gyufáért.
Valahol ott van fenn a labda
Még a közönséget is játékba hoztuk
Kugi a kapott gól után.
Győztünk!






szerda, március 19, 2008

Tahitótfalu - Diósd 15-2 (serdülő)

A hétvégén serdülő csapatunk első hazai meccsén Diósd legjobbjaival mérte össze az erejét, ahogy azt az eredmény is mutatja nem is szerepeltünk rosszul. Tanári játékkal iskoláztuk le a vendég együttest.
Nagy a tömörülés.
A labda elől Danika hátul.
A labda gurul előre.
Lendületben az ellenfél.
Felállás a kaupskirúgáshoz.
Előre.
Gól előtt.

Hajnal Gabi szöglete
Ott zizzen!
Egy vendég szabadrúgás.
Rá támadunk.
A győztes csapat.



kedd, március 18, 2008

A tabella és a következő forduló sorsolása


hétfő, március 17, 2008

Megnyugtató mogyoródi győzelem

A vasárnapi első bajnoki mérkőzéssel megkezdődött a tavaszi szezon. Ellenfelünk Mogyoród legjobbjai voltak. A meccs előtt sokáig úgy tűnt meg sem leszünk vagy csak éppen, hiszen eltiltott és hiányzóink nélkül a létszám igen csak megcsappant. Így 12 főt tudtunk nevezni a mérkőzésre, ellenben a vendégcsapattal, akik két csapatra valóan jöttek.
A mérkőzés első percétől kedve óriási küzdelem bontakozott ki a pályán, a párharcokból rendre mi kerültünk ki győztesen. Addig-addig ment az adok, kapok, míg nem váratlanul megszereztük a vezető gólt Raul varázslatos mozdulata után (1-0).
Amíg elől eredményesen játszottunk, addig a hátsó alakzat valamint a középpálya okosan passzolgatva tartotta meg a labdát. Majd egy-egy kereszt labdával indultunk a kapu felé. Egy ilyen átadást követően Feri (a felnőtt csapat újszerzeménye, aki Attilával együtt nálunk szerepelt) került óriási helyzetbe, ám ellenfelünk elkeseredettségében felvágta éppen a 16-oson belül, ami után a bíró határozottan a tizenegyes pontra mutatott. Az ítéletvégre hajtó a megbeszéltek alapján Raul volt, akinek a lába nem remegett meg eme fontos pillanatban (2-0). Még tíz perc volt hátra az első félidőből, amit okosan, sokszor lassítva a játékot fújt le a játékvezető.
A szünet után valószínűleg az mogyoródi gárdának is feltűnt, hogy rövid a kispad (csak Aladics volt bevethető) és ennek tudatában sokszor durvaság árán is próbáltak megállítani minket. Aminek az lett a következménye, hogy előbb Raul szorult kisebb ápolásra, majd Janót kellett ápolni, ám sajnos ő már nem tudta folytatni a játékot (bízunk a mihamarabbi felépülésében). Ekkor már Aladics is a pályán volt Rubockit váltotta, így 10 emberrel voltunk kénytelenek befejezni a mérkőzést. Mindenki kivette a részét a hősies küzdelemből. Csak Aladics volt elől egy-egy kontrára építve, aminek majdnem meg is lett az eredménye. Az utolsó percben még Attila mentett egy hatalmasat. Ennek köszönhetően Kugi kapuja érintetlen maradt.
A végeredmény tehát: Tahitótfalu - Mogyoród 2-0.

Bemelegítés
A hétvége bírói párosa

Igazoltatás a hazai...


... illetve a vendég csapatnál.



Tótfalu!

Kapitányi választás

Akrobata mozdulat Rubotól.

Feri jött vissza védekezni.


Attila szereli a mogyoródi kapitányt.


NNorbi oszott egy baráti kötényt.

Van akit csak így lehetett megállítani.

Jön a labda.
Ebből nem lett gól.
Hihetetlen, de ebből sem.

Egy szögletet követően.

Stabil védekezés.

Nem lehetett el menni olyan könnyen.

Dani indul meg a labdával.

Raul állítgatja a labdát.

Ennyire azért nem volt laza meccs.

Oldalról bejövő labda.

Szöglet után.

A labda biztosan Kugi kezében.

Valahol fent lehet a labda, mert mindenki arra néz.

Meg lesz az.

Valaki a földön maradt.

Újabb bizonyiték a foci csapatjáték.

Bűntető és már 2-0 az állás.

Félidőben.


Lóri szöglete, egy a sok közül.

A második félidei védekezések egyikke.

Jó helyen a játékszer Kugi kezében.

Rubo zavar.


Csak keményen.


Kapus kirúgás.

Figyelni kellett.

Raul és a lebda nagy kettőse.


Norbi jelzi, jöhet az inditás.

Janó-féle kirúgás.


Szöglet után félúton.

Nagy lesz.

Sajna fölé.

Janó kapott nagyot...
Majd lement, így maradtunk 10-en.


A daráló.

Tótfalu!!!

BMW